„Ajtó Isten felé”

Több hónapos munka után megújult a Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ balatonfőkajári imaterme. A megszépült termet az október 2-án áldotta meg Oláh Emil alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész és Bíró László katolikus tábori püspök.

A Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ az év elején felvette a kapcsolatot a Csajági Református Általános Iskola balatonfőkajári tagintézményével, s áprilisban megszületett Piros Ottó ezredes, Dusicza Ferenc lelkipásztor és Máhrné Imrei Mária igazgató között az együttműködési megállapodás, melynek keretében a katonák honvédelmi foglalkozásokat tartanak a gyermekeknek, részt vesznek egymás rendezvényein, illetve a diákok a nyári táborok alkalmával strandolni is eljárhattak az üdülőbe és annak imatermét is használhatják programjaikhoz. Ezzel párhuzamosan a Katolikus Tábori Püspökség tábori lelkészei előadásokat tartanak az alakulat állományának, a főszezon alatt pedig minden vasárnap szentmisére várták a katonákat és családtagjaikat.

kép

Az istentiszteletek és szentmisék méltó környezetben való megtartásához felújították az imatermet, s akár esküvők, 40-50 fős lelkigyakorlatok megtartására is alkalmassá tették. Az imaterem úgy lett kialakítva, hogy katolikusok és protestánsok egyaránt használhassák. A falakra katonai védőszentek, például Szent Márk, Kapisztrán Szent János, Szent Borbála, Szent Mihály, Szent László, Szent Márton képeit rakták ki, melyeket a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus Tábori Püspöksége adományozott az alakulatnak és helyet kaptak azok a faragott áldások is, melyet a Magyarországi Református Egyház részéről adományoztak.

A felújított imatermet október 2-án áldotta meg Bíró László katolikus tábori püspök és Oláh Emil alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész. Dusicza Ferenc református lelkész Steinbach József dunántúli református püspök és a Veszprémi Református Egyházmegye esperesének, Császár Attilának személyes köszöntését tolmácsolta, valamint egy Szentírást adományozott az imaterem számára. A szentmisén részt vett a Katolikus Tábori Püspökség részéről Berta Tibor ezredes, általános helynök, aki köszöntőjében kiemelte: „legyen ez az imaterem mindig egy ajtó, amin ha belépünk, akkor közvetlenül az Istennel tudunk találkozni”.

Oláh Emil, a Protestáns Tábori Püspökség kiemelt vezető tábori lelkésze elmondta: sokszor állt itt istentiszteletet tartva, keresztelt gyermeket vagy felnőttet ezen a megszentelt helyen. „Mindezekért csak hálával tartozunk, és azt kérem a mindenható Istentől, hogy áldja meg ezt a helyet, hogy még sok ilyen alkalomnak adjon lehetőséget békében, az Ő dicsőségére és népe javára.” Bíró László katolikus tábori püspök kiemelte: „Nagyon fontosnak tartom, hogy ez a jel itt legyen, s különösen hálát adunk azokért is – és minden ilyenfajta áldás azokért szóló imádság –, akik valamikor úgyis be fognak ide jönni ebbe a kápolnába, hogy elcsendesedjenek, Istent keressék, Vele találkozzanak.”

kép

Az alakulat vezetése azért újíttatta fel az imatermet, hogy megteljen élettel. Legyen szó a nyári főszezoni szentmisékről, esküvőkről, keresztelőkről, vagy a református általános iskola rendezvényeiről. Emellett természetesen a Katolikus és a Protestáns Tábori Püspökségek lelki napjainak, konferenciáinak is helyszíne lehet az üdülő.

reformatus.hu