Végre megjelent az Újszövetség olvasást segítő nagy betűkkel című, kétkötetes könyv gyengénlátók, látásmaradvánnyal élő vakok és idősek számára. Igazi missziós fegyvertény, hogy a Magyar Bibliatársulat és a Kálvin Kiadó előrukkolhatott vele, de a gyülekezeteken is múlik, hogy az érintettek körében célba érjen az evangélium.
Nem sok példa akad arra, hogy egy város, kezdeményező módon, átadja szociális intézményrendszerét az egyháznak, és az pedig nemcsak átveszi, hanem fel is virágoztatja azt. Baján ez történt tizenhét év alatt. A Cédrus Református Egyesített Szociális Intézménynek jelenleg másfélezer ellátottja és kétszáz munkatársa van, hat telephelyen. Szüntelenül fejlesztenek, most például azt ünnepelhetik, hogy felújították a pszichiátriai otthon épületét. Tizenöt ellátási formában igyekeznek többet nyújtani a rájuk bízottaknak, mint amit a szociális törvény előír.