„Mintha Isten csak ledobta volna őket ide, hogy példák legyenek ennek a generációnak.” A Süll házaspár története sok fiatal számára inspiráció: korán házasodtak, öt gyermekük van, de megéltek mély fájdalmakat is – a gyermekük elvesztését, majd az örökbefogadás csodáját.
A hanghullámok fizikája szerint két vonós játéka soha nem hallatszik olyan tisztának, mint amikor három hangszer szól egyszerre. A házasság egységét is akkor tudjuk igazán megélni, ha a „harmadik csellistával”, Istennel rezgünk közösen. A Süll házaspár életében nem csak a zene áll központi helyen: a hitet, a precizitást és az egymásra szakított időt ugyanolyan komolyan veszik.