A viharban megrongálódott viski református templom helyreállítására gyűjtenek

Gyűjtést hirdet a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) az október 5-i viharban súlyos károkat szenvedett kárpátaljai műemléktemplom felújítására.

Október 5-én az esti órákban hatalmas vihar csapott le a Huszti járásra, mely fákat csavart ki, vezetékeket szakított le. Az orkánerejű szél 250 négyzetméteren – a hajó feletti tető hosszának mintegy kétharmad részén – megbontotta a viski református templom tetőszerkezetének borítását. A feltekert bádoghéjazatot a vihart követően az oldalsó bejáraton találták meg. Az este és az éjszaka folyamán az esőzések következtében jelentősen beázott a templom plafonja, az úgynevezett legénykar padozata, padlója és számos falrész is. Mint az MRSZ közleményéből kiderül, Istennek hála az orgonát, a freskókat és az egykori szentélyt nem érte kár.

visk1.jpg

Másnap a helyi gyülekezet tagjainak sikerült fóliával befedniük a lyukat, hogy a további beázást megelőzzék és megkezdték a páramentesítést is. Ezzel együtt a sérült rész mihamarabbi befedése elkerülhetetlen. A letépett elemek sajnos használhatatlanok és a százéves lécezést is cserélni kell. Az összesen 350 négyzetméternyi felület befedése-átfedése az előzetes felmérések szerint mintegy 5 millió forintba kerül majd.

A Magyar Református Szeretetszolgálat – csatlakozva a helyi gyülekezet kezdeményezéséhez – gyűjtést hirdet a felújítás támogatására. Adományozni az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül és a 10702019-85008898-51100005-ös bankszámlaszámon lehet (közlemény: viski viharkár).

visk2.jpg

A falu első írásos említése a templomával együtt 1270-ből származik. A leginkább a gótika jegyeit magán viselő erődtemplom a 14. század első felében épülhetett. Viskre gyorsan eljutottak a reformáció tanai, így a közösség 1524-ben evangélikussá lett, 1556-tól református a templomával, lelkészével együtt. 1657. február 17-én II. Rákóczi György itt tartotta az országgyűlést megelőző istentiszteletet, a városházán lefolytatott országgyűlésen döntöttek a lengyel hadjárat megindításáról. A tatárok által 1717-ben felgyújtott hajlékot 1790-re helyreállították. Külső és belső felújítás, illetve az Országh-orgona restaurációja 2019-ben történt.