Orbán Balázs-díjat kapott Ady István

A magyarfülpösi lelkipásztor, a Szivárvány Alapítvány elnöke Farkas Árpád költő és Burus Siklódi Botond pedagógus mellett részesült a kitüntetésben, amelyet pénteken adtak át Csíkszeredában.

Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője – mint arról a Maszol.ro portál beszámol – ünnepi köszöntőjében kihangsúlyozta: a 2011 óta odaítélt díj kitüntetettjeinek munkássága méltó a névadóhoz és tevékenységük átfogja az élet minden területét. „Az elhivatottság kapcsolja össze a díjazottakat egymással és a díj névadójával” – emelte ki.

Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke kiemelte: az Orbán Balázs-díjat ebben az évben olyan személyeknek ítélték oda, akik nehéz helyzetekben mutattak példát, erőt adtak és segítséget nyújtottak a közösség tagjainak. Bejelentette: Maros megye idén Ady István református lelkésznek ajánlotta fel a kitüntetést, aki nagyon sokat tett a szórványmagyarságért, a mezőségi magyar gyerekek jövőjéért.

Bodor Vera tanítónő laudációjában elmondta: a lelkipásztor 20 éve végzi odaadó munkáját a magyarfülpösi Szivárvány Alapítvány élén. „Iskolaépületet, közösségi házat tervezett, építtetett, és közel 17 éve megállás nélkül hordja terheit és örömeit a szórványkollégiumnak. Tevékenységének fő mozgatórugója a helyi elszórványosodott magyar közösség összekovácsolása és a Szászrégen környékén élő, szociálisan hátrányos helyzetű magyar gyerekek megsegítése” – emelte ki. Ady István betegség miatt nem lehetett jelen az ünnepségen, a díjat munkatársai vették át Péter Ferenctől.

„Csütörtökön már könnyes a szemük, ha arra gondolnak, másnap újra haza kell menniük”

A Képmás magazin interjúja Ady István lelkésszel, a Szivárvány Ház alapítójával

A Székelyföldi Orbán Balázs-díj a legnagyobb székelynek nevezett Orbán Balázsról kapta a nevét, aki felbecsülhetetlen értéket alkotott a Székelyföld leírásával. A közös történelmi múlt és kultúra révén összetartozó három megye, Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsa a régió egyik legjelentősebb kitüntetésének szánja az Orbán Balázs-díjat a térség érdekében folytatott kimagasló tevékenységért. A Székelyföldi Orbán Balázs-díj azoknak a személyeknek adományozható, akik sokat tesznek a közös székelyföldi ügyekért. Elismerésben részesült korábban többek között Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is.