Ledöntötték Haraszti Petőfi-szobrát

Vasárnapra virradóra ismeretlenek ledöntötték talapzatáról a horvátországi magyarság első köztéri Petőfi-szobrát – tájékoztatta a médiát Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke.

haraszti.jpeg

Fotó: bama.hu

A szobornak otthont adó Haraszti református lelkipásztora a bama.hu megyei hírportálnak elmondta: az elkövetők bár nem vitték magukkal a bronzból készült alkotást, a helyi magyar közösség mégsem magyarellenes atrocitásra, hanem fémtolvajok tevékenységére gyanakszik. Hozzátette, a rendőrségen természetesen feljelentést tettek. Hangsúlyozta továbbá, hogy mielőbb helyreállítják az emlékművet.

A néhány száz fős szlavóniai településen 2014-ben állították fel Petőfi Sándor mellszobrát, Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész alkotását, amelynek talapzatán magyar és horvát nyelvű felirat hirdeti: „költő és hazafi”. Azóta a falu magyarjai évről évre itt ünneplik meg március 15-ét. A szobor nem jöhetett volna létre a helyi reformátusok nélkül. Ők kezdeményezték a felállítását, és a szervezésben is aktív szerepet vállaltak.

haraszti_11.jpg

Fotó: Kalocsai Richárd

„A mi morcos Petőfink elgondolkodtatja azokat, akik rátekintenek”

– nyilatkozott a Reformátusok Lapjának korábban Szenn Péter. A püspök szerint a Petőfi-szobor jelentősége az, hogy emlékeztet és szimbolizálja a magyar megmaradást.

Kapcsolódó cikkünk: