Dunamelléki Református Egyházkerület

Postacím: 1093 Budapest, Török Pál u. 4. (Postacím: 1092 Budapest, Ráday u. 28.)
Telefonszám: (+36 1) 218-0753
Egyházkerület weboldala
L1009721.jpg

Balog Zoltán

Tagság jellege: lelkészi, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tagság kezdete: 2021
Dunamelléki Református Egyházkerület
püspök
Budapest-Hold utcai Református Egyházközség
Zsinat Elnöksége, Zsinati Tanács, Elnökségi Tanács
Legyen világosság! (1Móz 1,3)
Balog Zoltán 1958-ban született Ózdon, lelkész családban. Teológiai tanulmányait a Debreceni Református Teológiai Akadémián kezdte. 1983-ban a Budapesti Református Teológiai Akadémián református lelkészként végzett. Országgyűlési képviselő, 2010-től a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, 2012–2018 között az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője. 2018-ban visszavonult a politikai tevékenységtől. 1983-tól 1987-ig Maglódon és öt szórványközségben működött lelkészként. Ezután két évig a Tübingeni Egyetem hallgatója volt. 1989 őszén tábori lelkészként NDK-menekültek között szolgált. Szintén 1989-től a Budapest-Hold utcai Református Egyházközség (korábban: Magyarországi Németajkú Református Egyházközség) beosztott lelkésze, majd 1996-tól megválasztott lelkésze. A Dunamelléki Református Egyházkerület püspökeként, első ciklusát kezdte meg 2021. január 25-től. Nős, öt gyermeke és nyolc unokája van.

Veres Sándor

Tagság jellege: világi, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tagság kezdete: 2003
Dunamelléki Református Egyházkerület
főgondnok
Zsinati Tanács, Elnökségi Tanács
Él az Úr! (Zsolt 18,47)
Veres Sándor 1950-ben született református lelkészcsaládban. Nyugdíjas villamosmérnök, negyven éve presbiter. Előző tisztségei: gyülekezeti gondnok, 1994-től egyházmegyei tanácsos, 2002-től egyházmegyei gondnok. 2008-tól egyházkerületi világi főjegyző. 2019-től egyházkerületi főgondnok. Nős, három felnőtt gyermeke és három unokája van.